2010. május 2., vasárnap

Anyák napja















Az alábbi repept a Príma konyha legfrisebb számában jelent meg, anyák napi ajánlatként. Természetesen nem hagyott hidegen a dolog, rögtön neki is láttam elkészíteni. Időt szánjunk rá bőven, mert fél napig tart, míg elkészül...de az édesanyák ezt igazán megérdemlik! :)



Tésztához:
4 tojás
4 ek. cukor
4 ek. liszt
csipetnyi só
Krémhez:
15 dkg rizs
2 dl víz
5 dl tej
3 dkg vaj
4 dl tejszín
1 púpozott ek. zselatin
5 ek. cukor
2 cs. vaniláscukor vagy vanília aroma
3 ek. eperlekvár
Tetejére:
50 dkg eper
1 cs. (12 gr) tortazseé por (színtelen vagy piros)
3 dl víz
2 ek. cukor
1 tk. citromlé

Tészta elkészítése:
A sütőt előmelegítjük: 180 fok sima sütő, 165 fok légkeveréses.
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, a sárgáját pedig a cukorral fehéredésig, habosra keverjük. (Elektromos mixerrel ez 3-4 perc.)
A cukros tojásássárgába felválta apránként hozzáadjuk a fehérjehabot és hozzászitáljuk a lisztet, vigyázzunk, hogy a hab ne törjön.
Kissé kivajazunk egy 24 cm-es kapcsos tortaformát és a tésztát az előmelegített sütőben 15 percig sütjük, majd félretesszük hűlni. A sütőt tilos nyitogatni sütés közben!
Krém elkészítése:
Felteszünk forralni 2 dl vizet, majd a rizst a forrásban lévő vízhez adjuk és kis lángon, időnként megkevergetve addig pároljuk, míg a víz el nem fő róla. Közben egy másik lábosban felforraljuk az 5 dl
tejet és azt is hozzáadjuk a rizshez, beledobjuk a vajat, majd kis lángon, fedő alatt kb. 10 percig pároljuk.
Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliáscukrot ill. aromát, elkeverjük, majd egy duplán hajtogatott konyharuhával befedjük, rátesszük a fedőt és így hagyjuk szinte teljesen, épphogy langyosra kihűlni. (A fedőt ne emelgessük, a lényeg a vízpára, abban fog szépen megpuhulni.) Ez kb. 2 óra, közben kitakaríthatjuk a lakást. :)
Miután a rizs kihűlt, egy lábosban 1 dl tejszínben elkeverjük a zselatint és addig melegítjük, míg a zselatin fel nem oldódik, majd félretesszük hűlni.
3 dl tejszínt kemény habbá verünk.
A langyossá hűlt zselatinos tejszínt hozzákeverjük a rizshez, majd apránként hozzáadjuk a tejszínhabot is.
A tésztát megkenjük az eperlekvárral. Ha kemény a lekvárunk, kissé melegítsük meg, ha hígabb, akkor nem kell.
A tejszínhabos rizst simítsuk rá a tésztára, majd hűtőszekrényben dermesszük 2-3 órán át. (Közben lenyírhatjuk a füvet.:) )
Díszítés:
Az epret tisztítjuk, majd szeletekre vágjuk és legyezőszerűen elhelyezzük a torta tetején.
A tortazselét 3 dl vízben felforraljuk, 2 ek. cukorral édesítjük, hozzáadjuk a citromlevet, majd amikor már csak langyos, rákanalazzuk a torta tetejére.
Hűtőszekrényben dermesztjük (ez már nem tart soká, kb. 10 perc.)
Tálalás előtt egy kést körbefuttatunk a torta peremén, majd a peremet leemeljük.
Külön tejszínhabbal is díszíthetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails