2010. október 31., vasárnap

Narancsos sütőtöklekvár


Igaza van AzEszternek. Valóban mindenből lehet lekvárt készíteni. Dzsemfix rulez. Igen-igen, nem mindentől kell ódzkodni, ami ipari, bolti, a dzsemfixben csak természetes anyag van, ami nem más, mint pektin.

Ez a narancsos sütőtöklekvár maga az ősz, mind színében, mind ízében, és a fügemustárhoz hasonlóan az ünnepi tányér éke lehet a maga egyszerű különlegességével. Különféle egybensültek, kacsa- libamell mellé tudom elképzelni kíséretnek, természetesen csak kis mennyiségben, a köret kiegészítőjeként. De erről majd később.


Hozzávalók egy 0,75 literes üveghez:
500 g sütőtök (tisztán mérve)
1 narancs leve és héja
1 narancs húsa
kb. 1 dl víz


Elkészítés:

A sütőtököt meghámozzuk és nagyon apróra vágjuk.

1 narancs héját éles kiskéssel vékonyan levágjuk úgy, hogy a lehető legkevesebb fehér rész maradjon a héjon, majd a narancshéjat pár mm vékonyra felarítjuk.  A narancs levét kicsavarjuk, félretesszük.

A másik narancsot meghámozzuk úgy, hogy a héj alatti fehér részek ne maradjanak a narancshúson, majd a narancsot kockára vágjuk.

A sütőtököt a narancslével, a vízzel, valamint a kockára vágott naranccsal együtt pároljuk, míg a sütőtök meg nem puhul.

Ezután burgonyanyomóval átnyomkodjuk (nem kell teljesen pépesre), hozzáadjuk az ízlés szerinti mennyiségű cukrot (nálam egy kis bögrényi volt, függ attól, mennyire édes a sütőtökünk, kóstoljunk, akár el is hagyható) 1 csomag dszemfixet, felforrljuk, majd további 3 percig főzzük, és azonnal előkészített, tiszta üvegbe töltjük. A tetőt rácsavarjuk és az üveget a fejére állítjuk legalább 5 percre.


5 megjegyzés:

  1. Istenien néz ki, gondolom ugyanolyan
    finom is:-)))

    VálaszTörlés
  2. Anikó, igen, finom, főleg annak, aki szereti a sütőtököt :) habár a narancs íze eléggé ott van benne...:)

    VálaszTörlés
  3. Azta, de jól néz ki! Régóta ki szeretném már próbálni. Azt hiszem most - a képek láttán - megszületett a döntő elhatározás! Szerinted édességekhez is fel lehet használni, vagy csak húsok, köretek mellé??? :)))

    VálaszTörlés
  4. Mézigörl, persze hogy fel lehet, csak nekem hirtelen a kacsasült jutott eszembe :DDD

    VálaszTörlés
  5. Köszi a gyors választ! További szép estét neked! :)))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails