2011. május 29., vasárnap

VKF! Összefoglaló II. a színpompa.

Nos, megérkeztem végre a VKF! összefoglalójának második részével is. Egyetlen mentségem, amiért eddig késlekedtem, az, hogy egy hete kutyatulajdonos lettem. Rozi, aki egy bichon havanese, két és fél hónapos, és legalább annyi törődést igényel, mint egy pici baba, de akinek van/volt kutyája, nem kell magyaráznom. Napjaim azzal telnek, hogy megpróbálom a szájából előbányászni a kertben begyűjtött zsákmányokat, legyen az csupasz csiga, elszáradt levél, de a legjobb eddig egy betondarabka volt. Valamint visszaszórni a fenyőmulcsot, amit kiszed a virágágyásból és odahordja az ajtó elé a lábtörlőre. Ezeket leszámítva egy igazán okos, áldott jó kutya, és már majdnem szobatiszta.


Rozzmancs
   Szóval, e kis kitérő után jöjjenek végre a színpompás ételek!

Szellem a fazékban egy igazán szemkápráztató vörösboros sült céklalevessel készült, amely szerinte igazából nem recept, hanem  konyhai maradékok újrahasznosításához egy ötlet. (Azért ezzel vitatkoznék :) )


Kati, a Makacska konyhájából egy igazi erdélyi étellel, mégpedig parasztcsorbával nevezett, szerinte a csorbánál színpompásabb leves nincsen, mivel többféle színű zöldség kerül bele.




Pinkcsoki rögtön két ételt is küldött a színpompás kategóriában. Egy pink fetás szendvicskrémmel és egy zöld teás sajttortával nevezett. Szerintem mindkettő gyönyörű és az ötletért külön "piros pont"! Nézzétek csak:
 
 
 

 
Nóra, a Bobbi menzájáról sem csak epres receptet küldött, hanem a színpompa is megmozgatta a fantáziáját, mégpedig ő is két recepttel örvendeztetett meg. Az egyik egy vörös tonhal steak, párolt zöld spárga hollandi mártással, juhtúrós - chilis puliszka pogácsával
 
 
 

a másik pedig egy gyors vacsora, medvehagyma pesztóval, joghurttal, sajttal... :)


Vesta öltetét a VKF-re egy könyvélménye adta, mégpedig Jacques Pépin Elnökök séfje c. memoárja. A könyv kedves, lélekmelengető történet egy francia fiúról, Tatiról és arról, ahogy ez a kisfiú a Mama által felvirágoztatott éttermek kis kuktájából világ egyik leghíresebb séfjévé válik. Franciaországban három kormány működése alatt volt a kormánytagok szakácsa, majd Amerikába megy, hogy Párizs után ott is kipróbálja magát. Bár Kennedyéknek főzni a Fehér Házban nem akar, de Julia Childdal közösen átalakítják az amerikaiak kulináris életét.





Hopicur ezekkel a színes mini tortákkal nevezett. Hát nem imádnivalóak? Eredetileg szivárványtortát szeretett volna, de nem kapott piros ételfestéket. Annyi baj legyen! Szerintem így három színnel is csodásak. 


 
Edith, a Kalandok a konyhában blog háziasszonya ezt a gyönyörű tavaszi salátát küldte, ami remek ötlet megmaradt főtt tojás hasznosítására.
 

Hasonló salátával készült Családi Tűzhely is. Igazi színes, tavaszi vitmaninbomba, már a szemnek is gyönyörű.


Mókus ezt az általa "jellegzetesen kolis kaja"-ként aposztrofált óriás pizzát küldte a VKF!-re. Elkészíteni szerinte "pofátlanul egyszerű".



Bors&Pepper szintén nem csak eperrel, hanem egy színpompás cukorborsó főzelékkel is készült, ami a krumpistészta melett a kedvenc étele. 



Flóra, az Ízek és Élmények blogról ezzel a kivis lepénnyel debütált a VKF!-ek sorában (illetve epres receptet is küldött, amit ez előző fordulóból madnem kihagytam, mert leragadtam ennél a lepénynél- ezúton is elnézést kérek érte).


Az élet napos oldaláról szintén két recept érkezett, a csokoládés-epres rosé kacsamell mellett Reni ezt a zöldfűszeres fritattát is küldte. 


AzEszter a bazsalikompesztó mellé bazsalikom fagylaltot is készített. Mindenkinek csak ajánlani tudom, én már elkészítettem, nagyon különleges, formabontó desszert. Epervelővel még finomabb. :)


Szamóca a színpompás ételek terén sem "tétlenkedett", rögtön három étellel is készült: fekete rizs kókusztejjel :



a mi családunkban is klasszikusnak számító zsebes hús:





Colors in the kitchen egy egyszerűen elkészíthető, olasz kézműves tésztával készült gyors ebéd/vacsorareceptet küldött.

A recept láttán kedves emlékek jöttek elő: eszembe jutot a tavalyi nyár, amikor Sorrentóban nyaraltunk, onnan nem messze van egy Gragnano nevű falucska, több száz féle kézműves tésztájuk van.
Minden pénzt megadnék egy ilyen porcelán tányérért, valaki súghatna, hol lehet kapni :))))
Bence és Emőke több recepttel is készültek. Ezúton kérek elnézést, az előző összefoglalóból kifelejtettem az epreset, amit ezúton pótolok.

Először is, egy rainbow cupcake-kel:



egy tévénézéshez készült  mártogatós tállal:






Rita konyhája egy igazi különlegességgel készült nekünk: gesztenyés nyúlrolád, boros csokiszósszal, és málnás salátával. Húsvétra készítette ezt a nem mindennapi nyúlhúsos ételt. Nem csak ízében, de megjelenésében is pompás, nem véletlenül használják ezt a húsféleséget a csúcsgasztronómiában is.

 

Adél, a Nyam-nyam blogról ezekkel a  kis, ámde csudafinom sós, és persze nagyon élénk színű rágcsával készült.



Gesztenye spenótos metéltet készített nekünk a VKF!-re. Az ételt az ihlette, hogy nemrég Sopronban egy étteremben evett hasonlót és annyira ízlett, hogy megpróbálta otthon is elkészíteni. Elmondása szerint teljes volt a siker. Ami még a fő, hogy nagyon gyorsan kész volt:-))




Mozzarelli egy mini adagban (egy főre készült) insalata di capresével nevezett. Nálam is ez lesz ma, főleg, hogy sikerült buffala mozarellát vennem (az Auchanban!!!) :)))


Amíg akad még medvehagyma (tegnap még láttam a zöldségesemnél), gyorsan el lehet készíteni Dóri medvehagymás gnocchiját, kár lenne kihagyni, olyan guszta.


Alexandra egyenesen Ausztráliából küldte ezt a csodaszép színes lazacsalátát. Azt hiszem, hamarosan kipróbálásra kerül nálam. :)
 
 
A VKF! kapcsán ismertem meg Rita anti-candida konyháját. Szerencsére nem vagyok érintett, de egy pár ismerősöm igen, így ajánlottam is nekik a blogját. Rita négy recepttel is készült:
 
Csirkemell szeletek kurkumás öntettel:
 
Zöldborsó mousse-szal


Zöldbabbal töltött medvehagymás csirkemellel:



és végül egy olaszos trikolor omlettel.



4 Gyerek blogról  saláta érkezett, méghozzá csirkés, hogy a gyerekeknek is örömére legyen (és meg is egyék :D)
 
 
Aki szerette volna elkészíteni Selectfood kandírozott orgonáját, az már sajnos lemaradt róla. Nálunk már május elején (amikor  VKF! beküldési határidő volt ) elvirágzott az orgona. Levendulával még lehet próbálkozni, nálam most nyílik. Ajánlom mindenkinek, igazi különlegesség!
 
 
És végezetül A főzés tudománya blogról kaptuk ezt a zöld curry tofuval receptet.
 
 
Ezennel befejeződött a 42. VKF! összefoglalója, remélem, nem felejtettem ki senkit, de ha mégis, kérem jelezze. Remélem, mindenki talált kedvére való recepteket.
 
Ééééééés, hogy kinek szeretném átadni a stafétát?
 
Egyik kedvenc blogom szerzőjének, Török-Bognár Reninek, Az élet napos oldala blog gazdájának, akinek ezúton szeretnék szívből gratulálni, hogy a Getty Images kiválasztotta 16 fotóját.
 
Mindenkinek további jó sütést-főzést, üdv, Straw.

8 megjegyzés:

  1. Ejj, de sok szép és guszta étel, egyet-kettőt már ki is szúrtam az elkövetkezendő napok ebédjelöltjeként :)

    VálaszTörlés
  2. Tök jó az összefoglaló! Az összes recept nagyon jól néz ki, és biztos finomak is :)
    A kutyus meg aranyos :))

    VálaszTörlés
  3. SZUPER AZ ÖSSZEFOGLALÓ! A szivárvány minden színe képviselteti magát! Gratulálok a cuki kutyihoz!!!

    VálaszTörlés
  4. Milyen jó sok recept! Sajnálom, hogy végül az epresben nem neveztem...!:)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a stafétát, napokon belül kihirdetem az új témát :))

    VálaszTörlés
  6. Straw: corában lehet tányért venni. Jó kis összefoglaló! Remélem egyszer én is leszek VKF háziasszony :D
    Gratula Reni! nagyon megérdemled, nem is gondodoltam volna, hogy még nem volt VKFed :)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok Juci! Rengeteg szuper recept, és csodaszép színek! A beszámolók is frappánsak, nagyon ügyes vagy! Még 1x köszönöm, hogy elvállaltad! :-DD

    VálaszTörlés
  8. Hihetetlenül aranyos a kis Dárágád!
    Jobb kezdő kép nem is kelle :))
    Nagyon szép és gusztusos minden!
    Köszönjük az összegzést!

    Ellenben Hópicur színes minitortáit nem tudom megnézni :((((
    És az oldalán már a cikkről sem tudok a receptre tovább menni, vmi 505-ös hiba végett....
    Szívesen elkészítettem volna itthon
    Üdvözlettel
    Csokoládéimádó

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails