2012. március 11., vasárnap

Mézzel sült édesburgonya és édesburgonya krémleves


Kívülről óriási burgonya, belülről sütőtök. Ez az édesburgonya. Az íze úgy félúton a sütőtök, a gesztenye és a burgonya között, mindenesetre nagyon finom. A felhasználása is nagyban hasonlít a sütőtökhöz, készülhet belőle leves, köret, pite, de megsüthetjük csak úgy magában is.

Nem bonyolítottam túl a dolgot, az egyik felét mézzel-vajjal gyömbérrel sütöttem meg és a mascarponével tálaltam, a másik feléből pedig egy egyszerű, kakukkfüves krémleves készült.


Vajjal és mézzel sült édesburgonya mascarponéval

2 adagra

30 dkg édesburgonya (tisztán mérve)
1 ek olvasztott vaj, 1,5 ek méz
1 tk gyömbér
csipet só

Az édesburgonyát kockára vágjuk. A mézet, vajat gyömbért , sót kikeverjük s átforgatjuk benne az édesburgonyát, majd 200 fokos sütőben készre sütjük.Langyosan, hideg mascarponéval tálaljuk.



Édesburgonya krémleves

4 adagra

30 dkg édesburgonya
fél fej vöröshagyma
3 ek olaj
kisebb csokor kakukkfű
6 dl alaplé

Az apróra vágott hagymát az olajon megfutattjuk, rátesszük  a felkockázott édesburgonyát, felöntjük az alaplével, beletesszük a kakukkfűágat és puhára főzzük. A kakukkfüvet kivesszük, pépesítjük/turmixoljuk. Tálaláskor a tányérok aljába teszünk egy evőkanál mascarponét és ara merjük a forró levest.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails